Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az eurórendszer biztosítékrendszerének áttekintése: második lépés az egységes lista felé

2004. augusztus 5.

Az Európai Központi Bank (EKB) 2003 júniusában nyilvános konzultációt indított azzal a céllal, hogy összegyűjtse a piaci szereplők véleményét arról, milyen lépéseket lehetne tenni az eurórendszer biztosítékrendszerének javítására. A kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált, ezért az EKB Kormányzótanácsa jóváhagyta az eurórendszer „Egységes listájának” fokozatos bevezetését (lásd a 2004. május 10-i sajtóközleményt), az elfogadható biztosítékok jelenlegi kétszintű rendszerének lecserélése céljával. Az EKB azt is bejelentette, hogy első lépésben korábban nem elfogadható eszközöknek (a Tizek közül az Európai Gazdasági Övezethez nem tartozó tagországokban működő intézmények által kibocsátott, euróban denominált adósságlevelek) egy új kategóriáját illeszti a biztosítékrendszerébe.

A Kormányzótanács elvi jóváhagyását adta minden euróövezetbeli bank által nyújtott hitel második lépésben történő felvételére az Egységes listába. A banki hitelek elfogadhatóságának pontos körülményeit és időzítését megfelelő időben, a még a végrehajtással összefüggő nyitott kérdések rendezése után közzéteszik.

A Kormányzótanács arról is döntött, hogy kerüljenek be az Egységes listába nem piacképes, lakossági jelzáloggal biztosított instrumentumok, amelyek között jelenleg csak ír jelzáloggal biztosított kötelezvények vannak.

Végezetül, a Kormányzótanács arról is döntést hozott, hogy az Egységes lista nem tartalmazhatja azokat a törzsrészvényeket, amelyek ma második szintű biztosítékként fogadhatók el Spanyolországban, Hollandiában és Portugáliában. Ezért ezeket az eszközöket egy megfelelő időben közzéteendő meghatározott ütemterv szerint kivonják az elfogadható biztosítékok köréből.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok