Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Európai Központi Bank Éves beszámolója a 2011. december 31-ével záródó évről

2012. március 8.

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa a mai napon elfogadta az EKB 2011. december 31-ével záruló évre vonatkozó auditált éves beszámolóját.

A bank a 2011-es évet 1894 millió euro összegű többlettel zárta, összehasonlítva a 2010. évi 1334 millió eurós többlettel. A Kormányzótanács 2011. december 31-i hatállyal úgy határozott, hogy 1166 millió eurót át kell utalni a kockázati céltartalékba, és ezzel az összeggel, valamint az Eesti Panknak a KBER alapokmánya 48.2 cikkének megfelelő, 13 millió eurós befizetésével együtt a céltartalék a jelenleg megengedett legmagasabb értékre, 6363 millió euróra emelkedik. A kockázati céltartalék a devizaárfolyam-, a kamatláb-, a hitel- és az aranyárfolyam-kockázat fedezetéül szolgál, amelyeket folyamatosan figyelemmel kísérnek. A kívánt céltartalék mértékét és további indokoltságát évente felülvizsgálják.

A kockázati céltartalékba való átutalás eredményeképpen az EKB 2011. évi nettó nyeresége 728 millió euro (2010: 171 millió euro). Kormányzótanácsi döntést követően 2009-re az EKB-nak a teljes bankjegyforgalomban való részesedéséből származó bevételéből egy 652 millió eurós részösszeg 2012. január 3-i hatállyal az euroövezeti nemzeti központi bankok között szétosztásra került. A testület mai ülésén hozott határozata alapján a fennmaradó 76 millió euro 2012. március 12-i hatállyal felosztásra kerül az említett központi bankok között.

Az EKB rendes jövedelme nagyrészt a nemzetközi tartalékából és a saját vagyonalap-portfólióból származó befektetési hozamból, a forgalomban lévő teljes eurobankjegy-állományban való 8%-os részesedése utáni kamatbevételből, valamint a második fedezettkötvény-vásárlási program (az első 2009. júliustól 2010. júniusig volt életben, a második pedig 2011. novemberben kezdődött) és a (2010. májusi kezdetű) értékpapír-piaci program keretében monetáris politikai céllal vásárolt értékpapír-állományon keletkező nettó kamatbevételből származik.

A teljes nettó kamatbevétel 2011-ben 1999 millió eurót tett ki, szemben a 2010. évi 1422 millió euróval. A fenti összeg az EKB-nak a forgalomban levő teljes bankjegyállományból származó 856 millió eurós bevételét (2010: 654 millió euro), a fedezettkötvény-vásárlási program keretében szerzett értékpapír-állomány 166 millió eurós nettó kamatbevételét (2010: 140 millió euro), és az értékpapír-piaci program keretében vásárolt értékpapíron keletkezett 1003 millió euro nettó kamatbevételét (2010: 438 millió euro) foglalja magában. A nemzeti központi bankok az EKB-nak átadott nemzetközi tartalékból származó követeléseik után 434 millió euro kamatot kaptak (2010: 346 millió euro), a nemzetközi tartalékeszközökön keletkező kamatbevétel pedig 290 millió eurót tett ki (2010: 366 millió euro).

A pénzügyi műveletekből származó realizált nyereség 472 millió euro volt (2010: 474 millió euro). A devizakiáramlásból származó nagyobb nettó árfolyamnyereséget ellensúlyozta az értékpapír-eladásból származó kisebb realizált nettó árfolyam-nyereség.

A 2011. évi leírás, amely nagyrészt a nem monetáris politikai célú értékpapír-állományba tartozó forgalomképes értékpapírokon keletkező nem realizált veszteségből származik, 2011-ben 157 millió euro értékű volt (2010: 195 millió euro).

Az EKB személyi jellegű igazgatási költségei, az irodaházak bérleti díja, a szakértői honoráriumok és az egyéb áruk és szolgáltatások költsége 2011-ben 442 millió eurót tett ki (2010: 415 millió euro), amely tartalmazza a tárgyi eszközök 11 millió eurós értékcsökkenését is. Az EKB új székháza építési munkálataihoz kapcsolódó költség túlnyomó része aktiválásra került, és a tételben nem szerepel.

A 2011. december 31-ével záródó évre vonatkozó éves beszámoló és a bank gazdálkodásáról szóló jelentés az EKB 2012. április 25-én megjelenő Éves jelentésében is publikálásra kerül.

Szerkesztők figyelmébe

  1. Az EKB számviteli irányelvei: A Kormányzótanács a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmánya (a KBER alapokmánya) 26.4 cikkével összhangban egységes számviteli irányelveket dolgozott ki az eurorendszer és benne az EKB számára, amelyek az Európai Unió Hivatalos Lapjában is megjelentek. [1] Noha az EKB számviteli politikája általában véve nemzetközileg elfogadott számviteli gyakorlaton alapul, kidolgozása során különös figyelmet kaptak az eurorendszerbeli központi bankok sajátosságai. Közéjük tartozik a forgalomképes értékpapírok (kivéve a futamidő végéig megtartott kategória), valamint az aranykészletek és egyéb mérlegben szereplő és mérlegen kívüli devizaeszközök és -források piaci értéken való kimutatása. A futamidő végéig megtartott kategóriába sorolt forgalomképes értékpapírok értékvesztéssel módosított bekerülési értéken kerülnek kimutatásra. Különös hangsúly kerül az óvatosság elvére, mivel az eurorendszer központi bankjainak többsége nagyfokú devizakockázatnak van kitéve. A körültekintő megközelítés fokozottan érvényes a nem realizált nyereség és a nem realizált veszteség eltérő elszámolására az eredménykimutatásban, valamint az egyik eszközön keletkezett nem realizált veszteségnek egy másik eszközön keletkezett nem realizált nyereséggel szembeni nettósításának tilalmára. A nem realizált nyereséget közvetlenül átértékelési számlára kell átvezetni, míg az átértékelési számla egyenlegét meghaladó nem realizált, év végi veszteséget ráfordításként kell kezelni. Az euroövezet valamennyi nemzeti központi bankja köteles ezt az elszámolási elvet követni, amikor az eurorendszer összevont heti pénzügyi kimutatásában az eurorendszer tagjaként végrehajtott műveleteiről számol be. Ezen felül az éves pénzügyi beszámolójuk elkészítése során önkéntes alapon lényegében az EKB könyvvezetési alapelveit alkalmazzák.
  2. Az EKB-nak átadott nemzetközi tartalékra fizetett kamat: A nemzeti központi bank, amikor az eurorendszerhez való csatlakozással párhuzamosan nemzetközi tartalékot ad át az EKB-nak, az átutalt összeggel megegyező kamatozó követelésre tesz szert vele szemben. A Kormányzótanács döntése értelmében a követelés euróban van denominálva, és az eurorendszer irányadó refinanszírozási tenderében az aranykomponens nulla hozamának figyelembevételével kiigazított legutóbbi kamat alapján napi kamat fizetendő utána.
  3. Az EKB forgalomban levő eurobankjegyekből befolyt bevételének és az értékpapír-piaci program keretében vásárolt értékpapír-állományából származó nettó bevételének felosztása: A Kormányzótanács döntése alapján a bevételt a keletkezés pénzügyi évében számolják el az euroövezeti nemzeti központi bankok javára. A forgalomban lévő bankjegyállományból származó bevétel tényleges felosztására a következő év második munkanapján kerül sor, míg az értékpapír-piaci programban vásárolt értékpapírok utáni bevételt a következő év januárjának utolsó munkanapján kell felosztani. [2] Mindkét összeg teljes egészében felosztásra kerül, kivéve ha a Kormányzótanács indoklással ellátott becslése alapján az EKB tárgyévi nettó nyeresége várhatóan kisebb, mint a forgalomban levő bankjegyállományból és az értékpapír-piaci program keretében vásárolt értékpapír-állományból származó nettó bevétele; továbbá ha a Kormányzótanács a pénzügyi év vége előtt úgy dönt, hogy a teljes bevételt vagy annak egy részét át kell vezetni a devizaárfolyam-, kamatláb-, hitel- és aranyárfolyam-kockázatra képzett céltartalékba.
  4. Az EKB nyereségének felosztása, illetve veszteségének fedezése: A KBER alapokmánya 33. cikke értelmében az adott évi nettó nyereség 20%-át meg nem haladó összeg – legfeljebb az EKB tőkéje 100%-ának mértékéig – átutalható az általános tartalékalapba. A nettó nyereség fennmaradó részét befizetéseik arányában fel kell osztani az euroövezet nemzeti központi bankjai között. Amennyiben az EKB veszteséget könyvel el, a hiány jóváírható az általános tartalékalap, illetve szükség esetén és kormányzótanácsi döntés alapján az adott pénzügyi év monetáris jövedelme terhére. Az utóbbi a nemzeti központi bankok számára a KBER alapokmányának 32.5 cikke szerint felosztott összegek arányában és erejéig lehetséges.
  1. [1]Az EKB számviteli politikáját részletesen előíró EKB/2006/17 módosított határozat (2006. november 10) HL L 348, 2006.12.11., 38.o.) visszavonása után az EKB/2010/21 határozat (2010. november 11; HL L 35, 2011.2.9., 1. o.) 2010. december 31-én lépett hatályba.

  2. [2]EKB/2010/24 határozat (2010. november 25.) az Európai Központi Banknak a forgalomban lévő eurobankjegyekből, valamint az értékpapír-piaci program keretében vásárolt értékpapír-állományából származó jövedelmének előzetes felosztásáról (átdolgozott), HL L 6, 11.01.11, 35. o..

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok