Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont

Az EKB Kormányzótanácsának döntései (a kamatdöntés mellett)

2017. október

Monetáris politika

Hagyományostól eltérő monetáris politikai intézkedések és az eszközvásárlási program fokozott átláthatósága

A Kormányzótanács 2017. október 26-án úgy döntött, hogy az eszközvásárlási program keretében végzett nettó eszközvásárlás 60 milliárd eurós havi ütemét 2018 januárjától 30 milliárd eurósra fogja vissza 2018. szeptember végéig, illetve szükség esetén ennél tovább, mindenesetre addig, amíg a testület az inflációs pályának az inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja. Emellett azt a döntést hozta, hogy az eurorendszer az eszközvásárlási program keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést a nettó eszközvásárlás befejezése után hosszabb időszakon keresztül, illetve ameddig szükséges, újra befekteti. A Kormányzótanács további döntése szerint ameddig szükséges, de legalább 2019 utolsó tartalékperiódusának végéig folytatja a rögzített kamatú, teljes allokációs tendereljárás keretében nyújtott irányadó refinanszírozási műveletek (IRM) és három hónapos, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek (HLRM) végrehajtását. Az utóbbiak kamatát az adott HLRM futamideje alatt érvényes IRM-ek átlagos kamatlábán rögzítik. Végezetül, a Kormányzótanács döntést hozott arról, hogy további adatokat szolgáltat a visszavásárlásokról, valamint az újrabefektetésről és a magánszektorbeli vásárlási programok szerepéről, amivel szándéka szerint elősegíti az eszközvásárlás folyamatos, zökkenőmentes végrehajtását. Az intézkedésekről az EKB honlapján, a vonatkozó sajtóközleményben olvasható bővebb információ.

Pénzügyi stabilitás

Jelentés a pénzügyi struktúrákról

A Kormányzótanács 2017. október 19-én jóváhagyta a pénzügyi struktúrákról szóló 2017-es EKB-jelentés közzétételét. Ebben áttekintik az euroövezet szélesebb értelemben vett pénzügyi szektorának 2008 és 2016 közötti főbb strukturális jellemzőit és folyamatait, kitérve a bankszektorra, a biztosítókra és a nyugdíjpénztárakra, valamint más, nem banki pénzügyi közvetítőkre. A jelentés az EKB kétévente megjelenő Pénzügyi stabilitási jelentését hivatott kiegészíteni, amely inkább ciklikus tényezőket vesz górcső alá. A kiadvány az EKB honlapján megtekinthető.

Piaci infrastruktúra, fizetési forgalom

A TARGET2 iránymutatás módosítása

2017. szeptember 22-én a Kormányzótanács elfogadta az EKB/2017/28 iránymutatást a transzeurópai automatizált valós idejű bruttó elszámolású rendszerről (TARGET2) szóló EKB/2012/27 iránymutatás módosításáról. A módosítások olyan kérdésekről szóló korábbi kormányzótanácsi határozatokat hajtanak végre, mint például a pénzügyi piaci infrastruktúrák eurorendszer által vezetett garanciaalapjai kamatozásának harmonizálása, illetve olyan új fejlesztésekkel foglalkoznak, mint a kapcsolódó rendszerek új kiegyenlítési eljárása, amellyel a cél az azonnali fizetésekre vonatkozó összeurópai megoldás előmozdítása. Az iránymutatás az EKB honlapján elérhető.

Az egyes TARGET2-adatokhoz való hozzáférésről és azok felhasználásáról szóló határozat módosítása

A Kormányzótanács 2017. szeptember 22-én elfogadta az egyes TARGET2-adatokhoz való hozzáférésről és azok felhasználásáról szóló, 2010. július 29-i EKB/2010/9 határozatot módosító EKB/2017/29 határozatot. A módosító határozat kiterjeszti a TARGET2 tranzakciószintű adatainak hozzáférési körét azzal a céllal, hogy lehetővé tegye elemzésüket olyan területeken, mint a makroprudenciális felvigyázás, a pénzügyi stabilitás, a pénzügyi integráció, a piaci műveletek, a monetáris politikai funkciók és az egységes felügyeleti mechanizmus. Emellett megkönnyíti az ilyen analízis összesített eredményének megosztását. A határozat hamarosan megjelenik mind az Európai Unió Hivatalos Lapjában, mind az EKB honlapján.

Jogalkotással kapcsolatos tanácsadás

Az EKB véleménye az 1095/2010/EU rendeletnek és a 648/2012/EU rendeletnek a központi szerződő felek engedélyezésére vonatkozó eljárások és az érintett hatóságok, valamint a harmadik országbeli központi szerződő felek elismerése tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet iránti javaslatról

A Kormányzótanács 2017. október 4-én elfogadta a CON/2017/39 véleményt, amelyet az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament felkérésére bocsátott ki.

Az EKB véleménye a készpénzfizetés korlátozásáról Cipruson

A Kormányzótanács 2017. október 6-án elfogadta a CON/2017/40 véleményt, amelyet a ciprusi pénzügyminiszter felkérésére adott ki.

Az EKB véleménye a bankok minősített kötelezettségeivel rendelkezők részére biztosított bírósági jogorvoslatról Szlovéniában

A Kormányzótanács 2017. október 9-én elfogadta a CON/2017/41 véleményt, amelyet a szlovén pénzügyminisztérium felkérésére bocsátott ki.

Az EKB véleménye a 648/2012/EU rendeletnek az elszámolási kötelezettség, az elszámolási kötelezettség felfüggesztése, a jelentéstételi kötelezettségek, a nem központi szerződő fél által elszámolt, tőzsdén kívüli származtatott ügyletekre vonatkozó kockázatcsökkentési technikák, a kereskedési adattárak nyilvántartásba vétele és felügyelete, valamint a kereskedési adattárakkal szembeni követelmények tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

A Kormányzótanács 2017. október 11-én elfogadta a CON/2017/42 véleményt, amelyet az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament felkérésére bocsátott ki.

Bankfelügyelet

Jelentés a kamatlábváltozások hatására vonatkozó érzékenységelemzés eredményéről

A Kormányzótanács 2017. szeptember 26-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület arra vonatkozó javaslata ellen, hogy közzétegyék a banki könyvi kamatlábkockázatra (IRRBB) vonatkozó érzékenységelemzés, a 2017. évi stresszteszt aggregált eredményeit, amelyekből kiviláglik, hogy a legtöbb európai bank jól kezelte a kamatlábkockázatot. A részletes eredmények és a 2017. október 9-én kiadott vonatkozó sajtóközlemény megtekinthető az EKB bankfelügyeleti honlapján.

Az EBH titoktartási szabályozások egyenértékűségéről szóló ajánlásainak tiszteletben tartása

A Kormányzótanács 2017. október 2-án nem emelt kifogást a Felügyeleti Testület azon javaslata ellen, hogy az EKB a közvetlen felügyelete alatt álló jelentős hitelintézetek tekintetében megfeleljen az EBH 2015. szeptember 11-én az EBA/REC/2015/02 és 2017. január 11-én az EBA/REC/2017/01 ajánlással módosított, titoktartási szabályozások egyenértékűségéről szóló ajánlásainak (EBA/REC/2015/01), és ebbéli szándékáról értesítse a bankhatóságot.

EKB-határozatok a felügyelt hitelintézetek jelentőségéről

A Kormányzótanács 2017. október 13-án, 16-án és 17-én nem emelt kifogást a több felügyelt hitelintézet jelentőségére vonatkozó felügyeleti testületi javaslatok ellen. A felügyelt szervezetek rendszeresen aktualizált jegyzéke az EKB bankfelügyeleti honlapján olvasható.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok